Rádiós a háztetőn - Molnár Zsolt
MÓKA Podcast #127
Magyarok Óriási Kalandjai Amerikában
Molnár Zsolt
• Született 1974 november 27-én Marosvásárhelyen, székely szülők második fiaként.
• Kisiskoláit Brassóban végezte.
• Édesanyja tragikus korai halála miatt egy ideig a kovásznai nagyszülőknél nevelkedett, majd a család Kolozsvárra költözött.
• Középiskolai tanulmányait a Kolozsvári Báthory István Elméleti Líceumban végezte.
• Felsőfokú képzést a Kolozsvári Műszaki Egyetemen kapott, ahol rendszermérnöki és közgazdász kettős mesterképzéssel diplomázott 2006-ban.
• Az 1989-es Romániai forradalom hozta változások után szerves része a Kolozsvári Magyar Baptista Ifjúsági szervezetnet, ahol elsőként szervezett országos ifjúsági konferenciát ezer (1000) résztvevővel.
• Az egyetem befejezése előtt édesapja autóbalesetben meghalt és Zsoltra szakadt a családi fűrészárú gyár vezetése. Évekig vezette a több mint 30 alkalmazottal működő gyárat a Kolozsvár melletti Méra településen. Emellett új fűrészárú exportot lebonyolító céget alapított Magyarországi leányvállalattal.
• Export tevékenysége kivívta a Kolozs megyei kereskedelmi kamara több éves elismerését.
• 2006-ban feleségével, Erikával, az Egyesült Államokbeli Clevelandba költözött.
• Első amerikai vállalkozása a Your Slate Roofer néven működő tetős cég volt, ahol Zsolt kiemelt szakterülete a palatetőzés és restauráció volt.
• Információs technológia ismereteit fejlesztve, 2011-ben Summa Cum Laude teljesítménnyel weboldal fejlesztés és karbantartás szakosítást szerzett a Cuyahoga Community College-ban.
• 2012 második felében bekapcsolódott a Clevelandi Magyar Bocskai Rádió önkéntesi körébe. Ebben az évben elkezdte építeni a Bocskai Rádió internetes weboldalát.
• 2013-tól a Bocskai Rádió műsorvezetője és technikai kivitelezője lett, valamint a Rádió Facebook és weboldal karbantartója. Ebben az évben kezdte el a Bocskai Rádió heti rendszerességgel jelentkező elektronikus körlevelét. Jelenleg 2,350 hallgatóhoz jut el a körlevél minden vasárnap reggel.
• 2013 novemberében elindította a Cserkész Rádiót, ami irányítása alatt 2018 februárjában Cserkész Televízióvá nőtte ki magát.
• 2014-ben társalapítója a Magyar Média Alapítványnak. Az Alapítvány fő célja a Bocskai Rádió fenntartása és üzemeltetése a különböző közösségi internetes oldalakon.
• A 2015-ben megszervezett Jubitáborban cserkészrádiót hozott létre Rákóczi Rádió néven, ami a tábor ideje alatt napi kétszer jelentkezett élő adással.
• A Magyarországi Öt Kontinens Egy Nemzet televíziós programban közel hatvan kisfilmje került eddig bemutatásra a tengerentúli magyarok életéről.
• Ötletgazdája és kivitelezője a 2019-ben indult Bocskai Filmklubbnak
• 2018. március 15-e alkalmával Áder János köztársasági elnök Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetéssel adományozta meg az észak-amerikai magyar közösségek nyelvi és kulturális megmaradása érdekében végzett szerteágazó közösségépítő és szervezőtevékenysége elismeréseként.
• 2019 végén a Bocskai Rádió igazgatója és a Magyar Média Alapítvány elnöke lesz.
• A 2020-ban bekövetkezett világjárvány alatt a Bocskai Rádióból előbb felvételről rögzített televíziót csinált, majd élő adású tévés közvetítést.
• 2022 szeptember 4-én a Cserkész Barátok Köre, a helyi legnagyobb civil szervezet, Csodaszarvas díjjal tüntette ki a cserkészeket támogató tevékenységéért, főképpen az egyedülálló Cserkész Rádió létrehozásáért és vezetésért.
• 2012 óta webfejlesztő, webkarbantartó és IT szakértő. Szakterülete a kisvállalkozások és nonprofit szervezetek.
🔴Ha még nem tetted volna meg, te is 👉 iratkozz fel csatornánkra.❤️ https://bit.ly/MOKAPodcatsSign
YouTube: https://bit.ly/MokaPodcast
Apple Podcast: https://bit.ly/moka2021
Spotify: https://bit.ly/mokapodcast
Google Podcast: https://bit.ly/MokaGoogle
Deezer: https://bit.ly/MokaDeezer
LibSyn: https://bit.ly/MokaLibsyn
Facebook: https://bit.ly/MokaFB
Twitter: @MokaPodcast
Instagram: @mokapodcast2021
#mokapodcast #MÓKApodcast #youtubepodcast #magyaryoutuber #magyarokamerikaban #podcastsofinstagram #spotify #magyarig #magyarinsta #podcastersofinstagram #podcastseries #podcastepisode #spotifypodcast #podcast #podcastersofinstagram #MÓKApodcast #mokapodcast #sizare #magyarpodcast #bocskairadio #molnarzsolt #erdélytv #székelyföld #székelyföldtelevízió